Hungaroring

Hungaroring
Speedzone.hu Kupa

2016 április 28
10:00
Hungaroring
Mogyoród

Pálya bemutató

A Hungaroring Magyarország legmodernebb autóversenypályája. Budapest és Gödöllő között, az M3-as autópálya közelében található Mogyoród külterületén. A pálya elsősorban a Formula–1 magyar nagydíjról ismert, amit 1986 óta folyamatosan megrendeznek.

Története

Bernie Ecclestone, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke Formula–1-es versenyt akart rendezni a vasfüggöny mögött. Először Kína, Szovjetunió és Jugoszlávia volt kiszemelve, végül Magyarországra hívták barátai, Rohonyi Tamás és Frank Tamás.

Már 1983-ban szóba került a verseny magyarországi futamának megrendezése. Lehetséges helyszín volt még a Városliget és a Népliget is. Végül 1985 szeptemberben a szerződés megkötésekor eldőlt hogy új pályát építenek Budapest mellett Mogyoródon. Tervezését az Aszfaltútépítő Vállalat mérnökei, Papp István és Gulácsi Ferenc végezték, a tervezés számítógéppel való kidolgozásának, világviszonylatban is úttörő jellegű példáját alkották meg.

  • A pályát 1985. október 1-jén kezdték építeni és rekordidő (8 hónap) alatt készült el.
  • A megnyitó 1986. március 24-én, a Drapál János-emlékverseny volt.
  • 1986. augusztus 10-én volt az első Forma–1 verseny, melyen majdnem 200 000 néző volt jelen. A versenyt Nelson Piquet nyerte Ayrton Senna és Nigel Mansell előtt.

A Hungaroringet kétszer építették át: először 1989-ben, ami egy kisebb módosítás volt (a hármas sikánt elvették), majd 2003-ban, amikor a célegyenes utáni 1-es és a 13-as kanyart lejjebb tették, és hosszabb egyenest építettek helyette. Az átépítések miatt a pálya hosszúsága először 4014 m-ről 3975 m-re csökkent, de 2003-ban elérte a mostani hosszúságát. A pálya jelenleg 4381 m hosszú.

Rendeztek már:

  • Formula–1 (1986 óta)
  • Le Mans Series (most ELMS) (2010)
  • European Le Mans Series (2013)
  • European Touring Car Championship (most WTCC) (2000, 2001)
  • FIA GT Series (1998-2001, 2006, 2009)
  • International GT Open (2012, 2014)
  • DTM (1988, 2014)
  • motor-világbajnoksági (1990, 1992)
  • World Series by Renault (2007 óta)
  • 24H Series (12 órás futam, 2008-2011, 2013-)
  • Ferrari Racing Days vagy Ferrari Challenge (kétévente)
  • Superstars Series (2012)
  • Szilveszter Rallye
  • Formula-3 (1988, 2000, 2005, 2006)
  • WTCC (2011 óta)
  • Lotus Ladies Cup (2011 óta) versenyeket.
  • Formula BMW Talent Cup (2012 óta)
  • Volkswagen Castrol Cup (2013)
  • Oldalkocsis világbajnokság
  • Kamion Európa-bajnokság (1988-1990, 2015)
  • Drift (2011 óta)

A Hungaroring Sport Zrt. elnöke jelenleg Gyulay Zsolt.

2012 októberében egy, a Népszabadságnak adott interjú során Gyulay Zsolt azt nyilatkozta, hogy 2014-ben megtörténhet a pálya felújítása és nyomvonalának megváltoztatása az előzési esélyek növelésének érdekében. A 2012-es abu-dzabi nagydíjon a Magyarországot képviselő Gerstl Péter sikeresen megegyezett Bernie Ecclestone-nal a 2021-ig tartó folytatásról. A szerződés feltétele Ecclestone részéről, hogy történjen meg a pálya átalakítása, mégpedig úgy, hogy több előzési pontot tartalmazzon. A tervezésben Michael Schumacher, Sebastian Vettel, Niki Lauda és Fernando Alonso véleményét is ki fogják kérni. Gerstl nyilatkozata alapján az állam is támogatja a futam megrendezését. a pálya felújítása során megtörténhet az összes bukótér leaszfaltozása és egy új szakasz megépítése. Az egyik legelső átalakítási terv Wéber Gábor nevéhez fűződik, aki az átalakítást az alábbiképpen kellene elvégezni:

„A kettes kanyar után talán hamarabb lehetne indulni a Mansell felé, de abban nem lehet előzni, ráadásul szintén karakteres, hagyományos kanyarunk, nagy kár lenne érte”„Amin szerintem érdemes gondolkodni, az a Mansell utáni rész, a pálya bal oldalát övező terület, ahol az autósmozi is van. Ide lehetne terjeszkedni. Én a Mansell után élesen lefelé vinném a nyomvonalat egy kanyarkombinációval vagy egy rövidebb egyenessel. Innét újra jobbra, azaz felfelé fordulnék vissza egy egyenessel, ami vagy hajtűben vagy a malajziai hátsó egyenesre hasonlító ráfordítóban végződne. A lényeg, hogy olyan kanyar vezessen aztán jobbra, vissza a mostani pályára, amit többféle íven is lehet venni: bemenet lehessen próbálkozni kifékezéssel, de aki belülre kerül, az utána hátrányban legyen a sikán felé tartó - most már hosszú – egyenesben”

A pálya új nyomvonalát, melyen már 2014-ben is használni fognak, Gyulay Zsolt elmondása alapján Bernie Ecclestone fogja kiválasztani a fenn említett pilóták és német főmérnökének, Hermann Tilkének a véleményét kikérve. Gyulay azt is elmondta, hogy a három terv közül csak azt hozzák nyilvánosságra, melyet meg is valósítanak. Az építési munkálatoknak a 2014-es futamot megelőzően több mint egy hónappal be kell fejeződniük.

A pálya jellemzői

Forró és poros: a versenyzők szerint ezek a kulcsszavak jellemzik a Hungaroringet. Mivel a Forma–1-es versenyek mindig nyáron, augusztusban zajlanak, a versenyek idején elvétve fordul elő eső. A por az idény kihasználatlan részében kerül a pályákra, főként a pálya környékén található homokos talaj miatt.

E jellemzők miatt az előzés meglehetősen ritka, mégis számos emlékezetes verseny történt a pályán. A rajongók mindig is emlékezni fognak 1986-ból Nelson Piquet és Ayrton Senna csatájára, 1987-ből Nigel Mansell leeső kerekére, majd 1989-es parádés győzelmére, 1997-ből Palik László magyar kommentátor híres, szállóigévé vált "Hova tűnt Damon Hill?" mondatára, amikor Damon Hill az Arrows-zal a verseny végéig vezetett, majd az utolsó körben elvesztette a győzelmet; illetve a 2006-os versenyre, amely a Formula–1 történetének első esős magyar nagydíja volt.

A pályát a monacói nagydíjhoz szokták hasonlítani, ahol sok a szűk pályaszakasz és a lassú kanyar. A pilóták véleménye megoszlik a pályát illetően. Ayrton Senna, Nigel Mansell, Michael Schumacher, Fernando Alonso és Lewis Hamilton az egyik legjobb versenypályaként emlegette/emlegeti, míg mások túl lassúnak találják a pályát és hiányolják a gyors íveket.

Kanyarok elnevezése

A Hungaroring kanyarjainak nincs hivatalos elnevezése. 2003-ban terjesztettek be egy javaslatot, de azt nem fogadták el.

Két kanyarnak azonban van nem hivatalos közismert neve, a pálya dolgozóinak szóhasználatából elterjedve. A 4-es kanyart „Mansell” néven emlegetik, miután 1987-ben ott esett le Nigel Mansell Williams-Hondájának kerékrögzítő anyacsavarja. A 11-es kanyar pedig Jean Alesi 1995-ös balesete óta „Alesi-kanyar”.