Újra Hamiltonékkal együtt
Bahrein után ismét a Forma 1 betétfutamaként rendezik meg a TCR International következő két versenyét. A hétvégén Szingapúrban, rá két hétre pedig Malajziában koptatják ugyanazon az aszfalton a gumikat versenyzőink, mint a száguldó cirkusz pilótái.
A verseny iránti nagy érdeklődés, a vele járó forgatag és délkelet-ázsiai hőség már nem lesz újdonság csapatunknak ebben az idényben, de ismét egy olyan kihívással kell szembenéznie Dusan Borkovicnak, Mat’o Homolának és Tassi Attilának, amiben még nem volt részük. Szingapúrban egy utcai pályán kell bizonyítani képességeiket.
A Singapore Street Circuit Szingapúr belvárosában épült. A pálya 70%-a meglévő utcából lett kialakítva, de az újonnan készült szakaszok is a városi forgalom részét képezik a versenyeken kívüli időszakokban, ebből következik, hogy az aszfalt felülete elég egyenetlen. De nem csak emiatt lesz nehéz dolga a versenyzőknek:
- a 22 kanyarral és két híddal tarkított pálya kevés hosszú egyenest tartalmaz, így nagyon nehéz az előzés,
- a pálya körüljárási iránya az óra járásával ellentétes irányú, ez a pilóták számára szokatlan és speciális edzésekkel készülnek erre a futamra,
- magas hőmérséklet páratartalom,
- utcai pályák viszonylatában hosszú, vezetéstechnikailag nehéz pálya, bukóterek pedig csak kevés helyen találhatóak,
- a fékek illetve a váltó különösen nagy terhelésnek van kitéve; ezen a pályán váltanak a pilóták a legtöbbet.
A TCR International versenyei mindig izgalmakban bővelkednek – nincs jobb példa erre, mint az előző burirami versenyhétvége -, biztosak lehetünk benne, hogy a most következő szingapúri futam sem marad el az eddigiektől.
Közvetítések:
Aki élőben szeretné követni a futamokat, most is megteheti a TCR TV youtube csatornáján:
- verseny: szombat 13:25
- verseny: vasárnap 9:00
A Sport1 műsorán pedig 18-án vasárnap 13 órától lehet felvételről megtekinteni a versenyeket.
Kövessétek Facebook oldalunkat, ahol folyamatosan beszámolunk a történésekről!
B3 Racing