Az élmezőnyben szerepeltek a B3 Racing versenyzői a makaói szabadedzésen

Dušan Borković, Mat’o Homola és Tassi Attila is gyorsnak bizonyult a TCR International Series makaói 2. szabadedzésén. A szerb pilóta egy ideig vezette is az eredménylistát, és csapattársaihoz hasonlóan optimista lehet.

Újabb félórás szabadedzéssel folytatták a csütörtökön megkezdett munkát a TCR International Series csapatai, köztük a magyar B3 Racing Teammel. A nemzetközi túraautó bajnokság mezőnye a hétvégén Makaó utcáin lép pályára, szombaton rendezik az időmérő edzést, vasárnap pedig a két szezonzáró futamot.

img-7127-copy.jpg

A csütörtöki félórás szabadedzés után magyar idő szerint pénteken hajnalban is újabb tréningen gyakorolhattak a versenyzők. Az egy nappal korábbi eseményeket szinte lemásolva, ezúttal is már 5 perc után meg kellett szakítani a szabadedzést egy baleset miatt, és bár gyorsan zöldre váltott a lámpa, a pilóták így is elvesztették a rendelkezésre álló idő harmadát.

A későbbiekben szerencsére nagyobb baleset nem történt a 6120 méteres pályán, csupán az utcai aszfaltcsíkokra jellemző forgalom okozott fejtörést a versenyzőknek. Ez meg is látszott az eredményeken: a B3 Racing Team mindhárom versenyzője sokat javult csütörtökhöz képest, és a legjobb 10 közé került a szabadedzés időtáblázatán.

img-7092-copy.jpg

Dušan Borković egy ideig vezette is a mezőnyt, végül a 6. helyen zárt, de 2:34.797-es ideje csupán 1,3 másodperccel maradt el a listavezető eredményétől, ami a hosszú makaói pályán nem számottevő hátrány. Csapattársa, Mat’o Homola szorosan mögötte a 7. lett, Tassi Attilát pedig a 9. helyen rangsorolták.

A B3 Racing Team versenyzői hiba nélkül teljesítették az edzést, így a csapat zavartalanul folytathatja a felkészülést a szombati időmérőre és a vasárnap hajnalban zajló futamokra.

Bári Dávid, a csapat technikai vezetője a szabadedzés után úgy vélte, hogy a csütörtökön szerzett tapasztalatokat és adatokat kielemezve lényegesen javult a versenyzők teljesítménye. Sokat dolgozott a csapat, aminek az eredménye, hogy egy ilyen nehéz pályán a B3 Racing Team mindhárom autója az első 10-be tudott kerülni, amivel a csapat elégedett lehet.