Sochi előzetes: a legnehezebb autókkal vágunk neki a versenynek

A SEAT Leon Cupracerek, amúgy is hátrányos helyzetben vannak a többi autóval szemben, legalább is súly szempontjából (kivéve a Hondákat), mert a szezonnyitó tesztet követően már 30 kg plusz súlyt kellett elhelyeznünk autóinkban. Így a mi esetünkben az autók súlya a pilóta súlyával együtt az előírt 1285 kg helyett 1315 kg-ra emelkedett.

img-2092-copy.jpgEhhez jönnek most Sochiban a jutalom kilók, ami a két második helyet és 41 pontot szerző Dusan Borkovic esetében +30 kg, míg a csapat első futamgyőzelmét megszerző Mato Homola autójában +20 kg-ot jelent.

A plusz súlyoknak köszönhetően három SEAT Leon lesz a legnehezebb Sochiban: Dusan Borkovic 1345 kg, Mato Homola 1335 kg, míg a Craft-Bamboo versenyzője James Nash 1325 kg-os összsúllyal vág neki a versenynek.

Ennek ellenére nagyon bízunk benne, hogy Oschersleben után Oroszországban is folytatódik a sikerszéria. Mato Homola át tudja venni a bajnokságban a vezetést, amihez mindössze 4 ponttal kellene többet szereznie az első és második helyen azonos pontszámmal álló Pepe Oriolatól és James Nash-től. Dusan Borkovicnak már nagyobb hátrányt kell ledolgoznia, de mindent megteszünk azért, hogy a felzárkózást ő is töretlenül folytatni tudja.

Program:

TCR International Series, Sochi (www.tcr-series.com and www.tcr-series.tv)

Szombat  10:00 (09:00 CET) – Szabadedzés 1

Szombat 12:15 (11:15 CET) – Szabadedzés 1

Szombat 15:20 (14:20 CET) – Időmérő

Vasárnap 12:35 (11:35 CET) – Verseny 1

Vasárnap 14:05 (13:05 CET) – Verseny 2