Pole pozíció, dobogó és értékes pontok

Több sikeres eredménnyel köszönünk el a híres SPA – Francorchamps versenypályától.

img-6873-copy.jpg

Pénteken Dusan Borkovic többször is bizonyított. Délelőtt megszerezte a pole pozíciót az időmérőn, majd az első futamon 3. helyen végzett. A szombati verseny kevésbé alakult szerencsésen a szerb pilóta számára, mert Morbidellitől kapott ütés következtében kitőrt a kereke, így nem tudta folytatni a versenyt.

Mato Homola mindkét versenyen 4. helyen végzett. Értékes pontokat szerzett a hétvégén. Ismét sok szép harcot vívott az eredményekért.

img-6440-copy.jpg

Tassi Attila szépen küzdött, több jó megoldása is volt. Az első versenyt nem tudta sajnos befelyezni, mert a jobb első kereke defektet kapott és a gumifalba csapódott. Ismét kemény csapatmunka következménye volt, hogy szombaton egyáltalán rajthoz tudott álni. Végül 15. Helyen ért célba, mert pályaelhagyás miatt áthajtásos bűntetést kapott.