Megvan a duplázás

img-0333.JPGHasonlóan a tegnapi naphoz a rajt után Edina visszaesett egy helyet és a harmadikkint vette üldözőbe két szerb riválisát. A verseny első felében lassan de biztosan közeledett az előtte versenyző Lalusichoz és fokozatosan növelte előnyét a 4. helyen autózó Keszthelyi Viviennel szemben. A verseny második fele azonban változást hozott, Edina gumijai elfogytak és ezután már sajnos nem a második helyezés megszerzése volt a cél, hanem a harmadik pozíció megtartása. A végére igazán izgalmasra sikeredett a verseny, az utolsó köröket szinte vonatozva tették meg. Edina magabiztos versenyzéssel megtartotta minimális előnyét és igaz csak 1,5 autónyival, de előbb haladt át a célvonalon, mint versenyzőtársa.

Meglett a duplázás, a Magyar Bajnoki abszolút értékelésben az első, míg Zóna bajnokságban a harmadik helyet szerezte meg és ma is kétszer állhatott a dobogóra Edina.

Gratulálunk Edina!