Dobogós helyezéssel zárta a B3 Racing a bahreini futamot!

Túraautó-Európa-bajnok B3 Racing jól indította a szezont Bahreinben, ahol a Forma 1 betétfutamaként induló TCR International, nemzetközi túraautó sorozat 2. futamán 3. helyezést értek el. 

Nehezen indult a szezon

A fiatal, magyar tehetség, Tassi Attila még pénteken, a második szabadedzésen összetörte autóját és végül nem tudott részt venni a hétvégi futamokon. A csapat ezt követően teljes erőbedobással támogatta a két másik pilótát. Dušan Borković és Mat’o Homola kemény küzdelmek árán értékes pontokat szerezett.  Dušan a második versenyen végül 3. helyen végzett.

2016-bahrain-tassi-1.jpg

promotors-hu-bahrain-race-ii-10.jpg

 

Dávid Bári a csapat technikai vezetője bíztatónak látja az eredményeket.

Olyan csapatokkal kell felvennünk a versenyt, akiknek van hogy 10 évnyi előnyük is van túraautó versenyzésben, de az első hétvége eredményei is azt bizonyítják, hogy jó uton járunk, hogy beérjük őket.”

A következő állomás - 3 hét múlva - Estoril lesz. Addig rengeteg munka vár a csapatra, mert mindhárom autót fel kell készíteniük a megmérettetésre.

 

De mi is történt a hétvégén?

A szombati időmérőn Dušan a legjobb idővel, elsőként jutott a Q2-be, végül másodikként kvalifikálta magát az első futamra. Mat’o 7. pozícióból indult. A rajttól a célegyenes utolsó centiméteréig tartott a küzdelem, nem volt könnyű menet. Végül Dušan 6. Mat’o pedig a 8. helyen zárta az első futamot.

2016-2016-bahrain-qualifying-62-dusan-borkovic-69.jpg

A második verseny a WTCC-hez hasonlóan fordított rajtráccsal indult. Dušan 9. helyről, Mat’o a 4. pozícióból startolt. Dušan jól kapta el a rajtot, de a középmezőnyben mindig rizikós kezdés után vesztett pozíciójából. Dušan a 11. helyen fordult az első kanyar után, ezt követően pedig elképesztő felzárkózásba kezdett. Sorra futotta a jobbnál jobb köröket, végül negyedikként ért célba. Aku Pellinen rajthiba miatt 30 másodperces büntetést kapott, így Dušan Borković lett a 3.

mato-homola-tcr-bahrain-2016-1-1.jpg

Mat’o a szombat esti futam után belázasodott, így a mai napon a sivatagi viszontagságok mellett nem csak a fékek túlhevülésével kellett megküzdenie. Ennek ellenére ő is nagyon bíztatóan, 5. helyezést érte el a második futamon. Sajnos azonban később, Aku Pellinenhez hasonlóan 30 másodperces büntetést kapott, így végül 11. helyezést ért el. 

 

B3 Racing